2017. november 1., szerda

A FÖLD ÉS A SZÍRIUSZ ŐSI SZÖVETSÉGE A GLOBÁLIS EGYENSÚLYÉRT

A Föld és a Szíriusz ősi szövetsége a globális egyensúlyért
Meg fog mutatkozni a kapcsolatodban és a kapcsolódásodban
Mag Piramis teremtés MA

Balora a Szíriuszhoz kötődik. Közel egy hónapon át nem tudunk kapcsolódni a Szíriuszhoz, de most újra érezhető az ereje, amire nagy szükségünk volt, mert a Föld és a Szíriusz egymás kiegészítő energiái. Fél gőzön üzelemtünk a hiányában.
Balora kék és lila fényekkel ölelte át a Földet, mint a szerelmes nő a férfit, és mint a védelmező anya a fiát.
Az arany fényben lévő Földet körbevette a védelmező női energia. A Földön lévő túltengő férfienergia, mely a jelenlegi világ állapotát is okozza, csillapodni kezdett és megnyugodni.
Az ősi egyensúly melyért az egylélek párok ősi szövetsége kötetett, kezd helyre állni. A férfi és női energiáknak egyensúlyban kell lennie Földanyában és ezt a Szíriusz hivatott helyreállítani, részben.
Érezhető Balora /Ízisz,  Istár, Esthajnalcsillag/ ereje.
Az a fajta ősi vonzás van a Föld és a Szíriusz között, amely közted és a Társad között van, csak az égben, a tiétek a földön.
Ahogy fent, úgy lent :)

Eszter

MAG MÁGIA TANFOLYAM ÖNMAGAD ÉS MÁSOK GYÓGYÍTÁSA, VÉDELMEZÉSE, TISZTÍTÁS ÉS TISZTULÁS, ŐSI MAGYAR ERŐ

A MAG Mágia tanfolyam

Egy teljesen egyedi kezdeményezés.
Azoknak, akik meg akarják tanulni az öngyógyítást, öntisztítást és a saját maguk teremtői szeretnének lenni.
Azoknak, akik segítői és megoldói szeretnének lenni mások életének, és energiával oldani, tisztítani, emelni, másokat a maguk fekete örvényéből. A káoszból rendet csinálni.
Azoknak, akik Ősten Gyógyítói, a Fény Harcosai - a világ helyzete és a magyarság helyzete - nem véletlenül szeretnék olyan embereket kiképezni a globális tisztításra, akik erre képesek. PEz nem egy átlagos mágia tanfolyam.
Ez maga a Tudás.
A Tudás szeretet, a Tudás fény, a Tudás maga az élet.
A foglalkozásokat mindenki addig viszi végig velem, ameddig tudja, ereje és képessége, küldetése van rá.
Mert ha elkezded, a küldetésed hallatni kezd a hangját, először halkan, majd egyre hangosabban.
Ez az Út - ha megszólított, ez a Te Utad.
Fény a fényben, fény a sötétségben, fény a lélekben, fény a szellemben.
Az első beavatásig bárki eljuthat.
A másodikig azok, akiknek ez a küldetése.
A harmadikig Ősten Gyógyítói.
jelentkezz, ha úgy érzed, dolgod van velem.
idoponteszter@gmail.com

MAG Mágia Tanfolyam Nálam
1. Ismerd meg az Erődet, a Képességeidet, megtanítalak energiát koncentrálni. Öngyógyítás alapjai.
2. Szellemi sík, Lelki sík egyesítése a Fizikaival, az öt elem benned,
Föld - Víz - Tűz - Levegő Egységben benned, Harmónia és szívcsakrából előtörő erő, megtanítalak az elemek használatára,
az elemek saját erővé alakítására. Mások gyógyítása.
3. Aura és csakrarendszer tisztítása, kötelékek és láncok oldása, védelem kialakítása, megtanítalak magadat oldani, amennyiben olyan negatív energiák vannak rajtad, melyek oldására van saját magad felé elég erőd és jogosultságod.
4. Első Beavatás - a Hit és a Bizalom Rezgése, felavatás önmagad ás mások gyógyítására.
5. Mások tisztítása, megtanítalak energiát küldeni és másokat felszabadítani, amennyiben a Felsőbb Énjük engedélyt ad rá.
6. Magad emelése, teremtő erő használata.
7. Mások emelése, amennyiben a Felsőbb Énjük engedélyt ad rá.
8. Második Beavatás - az Erő és a MAG Népe szolgálatában - Szeretet és Belső Ősten
9. Fekete mágia és démonok elleni harc - Akiben megvan a hit és az erő, az ebbe a szakaszba léphet - Harmadik Beavatás - Ősten fényharcosa
10. Atlantisz és a magyarság - az összefüggések és a mélylélek tisztaságának kiemelése - megtanítalak használni az atlantiszi erőt.
Ez 10 foglalkozás. foglalkozásonként egy-másfél óra.
egyéni tanfolyam, nem csoportos, mert mindenki más szinten van és más tudással rendelkezik, aki eljön hozzám.

személyesen és skypon.
személyesen: Budapest, 13. kerület, Westend közelében.
jelentkezés és részletek:
sms 0670 77 22 134

A KULCS ÉRZŐ UNIVERZUM - FELEMELKEDÉS

A kulcs
A felemelkedő világ
Érző Univerzum

A csillagok világa. Közel és mégis távol.
Ez egy hatalmas Univerzum, végtelen, emberi elme számára felfoghatatlan. Mégis vesszük és adjuk az energiákat onnan és érezzük a felemelkedést. Érzünk minden energiát magunk körül, jót és rosszat.  Hullámzunk.
Néha napok mennek el úgy, hogy védekezünk az energiatámadások ellen, ha már kellően hiperérzékennyé váltunk.
Máskor szárnyalunk, alkotunk, élünk és örülünk, megtelünk hálával.
El vagyunk fáradva.
Kell az erő. Jobban, mint valaha.
Jön az erő, áramlik. Addig fognak tartani az energiatámadások, amíg van résünk a pajzson: félelem, önbizalomhiány, stressz, fájdalom, feldolgozatlan múlt.
Azonban mi az életért jöttünk ide, nem a harcért.
Az állandó harcért magunkkal, és az ebből fakadó rárezgésért másokra, akik energiát vesznek el tőlünk.

Ez egy érző Univerzum. Ránk érez, rezeg, összekapcsolódik velünk, egy vagyunk vele. Ha felnézel az égre éjjel, érzed, ahogy körbeölelnek a csillagok. Ott vannak és egyek veled. Nem kell, hogy tudatosan értsd. Elég, ha ÉRZED.
Érző világegyetem. Érző szívek egysége. Érző lelkek kapcsolódása.
Kezd lejönni a fizikai síkra mindaz, ami fent van.
Kezdünk a kilátástalannak tűnő harcban FELÜLEMELKEDNI.
Kezdünk összefogni.
Megkeressük egymást, és kérünk. Segítséget.
Energiában. Máris érkezik, és növekedik az egység.

Az érzés a kulcs.
Érezni, érezve tenni, érezve gondolkodni.
Érezve adni.
Az Anya, melyen élünk, egy érző bolygó. Érzi mindazt, amit teremtünk, és érzi a törekvésünket, hogy újra eggyéváljunk vele. Újra harmóniát teremteni.
Már nem tekintünk ki, oda, ahol még ölik ezt a bolygót.
Már nem nézzük a híreket.
Elzárkózunk a mátrixtól.
Nem megyünk tömegbe. Nem szeretjük a tömeget. Azok a dolgok, amik régen foglalkoztattak, lelkesítettek, nincsenek.
Mintha egy búrában élnénk, és akik egyek velünk, ők is velünk egy egységben, egy búrában, elkülönítve a mátrixtól.
Teljesen másként élünk, érzünk és gondolkodunk, mint azok, akik élvezik az Anya kizsákmányolását. A fogyasztói társadalom. Mi nem vásárolunk feleslegesen. Nem tesz boldoggá az, ami másokat igen. Mi máshogy élünk, ez a mi döntésünk és ez így jó. Ez nem egyszerű new-age divat irányvonal.
Ez másként élni az életet. Valahogy úgy, ahogyan őseink tették.

A szerelem univerzumában élünk. Olyan minőségben tudjuk megélni, életet lehelve mindenbe, lehozva a fizikai síkra, ahogyan máshol nem tudnánk. A szerelem az, ami felemeli ezt a bolygót. A szerelem ugyanis elég nagy hajtóerő ahhoz, hogy átlépjük önmagunkat újra és újra. Hogy ne adjuk fel. Ne hátráljunk meg. Ne fussunk el. Nem hétköznapi szerelemről beszélek. Olyanról, melyet nem tud a földi sík szétszakítani. Nem ezen a bolygón kezdődött.
És nem is itt ér véget.
Az életért jöttünk ide, élet adásért és élet teremtéséért, megélésért és a szerelemért.
A szerelem hozott ide, és a szerelem teremti meg az új világot. A szerelem fogja átalakítani a társadalmunkat, új mintákat lefektetni, új alapokat. A szerelem fogja rendbe rakni az értékrendet, megmutatni a feltétel nélküliséget, amit a nyugati világ elfelejtett. A szerelem az a kohéziós erő - akár rejtve van, akár kimondva, átélve -, amely be tud robbantani minden zárt ajtót, ledönt minden falat.
Mindent megtenni a másikért, még a világot is feje tetejére állítani.
A szerelem a kulcs.
A szerelem az érző világegyetem mentén áramlik és érezzük, hogy megváltoztat minket. Át tud lendíteni a múlton. Meggyógyítja a sebeinket. Rendbe hoz kisiklott életeket. Összekovácsol két embert úgy, hogy képesek egymásért változni.
Olyan hatalmas lépések ezek, melyek a túl szoros társadalmi elvárások szorításában egészen eddig az évezredig nem sikerültek.
Az új dimenzió, melyben vagyunk, a szerelem megélését támogatja. Azt, ne csak távolról nézzük és álmodozzunk róla, hanem megvalósítsuk.
Tudatosak vagyunk. Tudunk bánni az energiákkal és önmagunkkal. Képesek vagyunk egymást megtanulni, hosszú fájdalmas leckéken keresztül. Képesek vagyunk transzformálni, elengedni a fájó részeket, megbocsátani. Korábban számunkra lehetetlen dolgokon vagyunk túl, és most már emelkedünk.
Nem zuhanunk, mint eddig.
Minél kevesebb a rés az egységen, annál magasabbra fogunk szárnyalni.

A világ a szerelem mentén emelkedik fel. Minden más csak mellékes motiváció. Spirituális fejlődés, tervek, célok. Munka, bőség.
Érzések nélkül, kötődés, szeretet, egyensúlyban lévő harmonikus párkapcsolat nélkül a világ üres és sivár. Szerelem nélkül nincs üzemanyag. A szerelem nem veszélyes. A szerelem nem fáj, csak a félelem fáj.
A szerelem egy tiszta, őszinte, feltétel nélküli, önmagáért való, ok nélküli érzés. Csak van. Nem lehet se kiirtani, se megindokolni, se elengedni, mert az ember maga a szer-elem.  Szerelemből született és a szerelem megélése teljesíti be azt, amiért itt van.
A szerelem az az érzés, amitől képessé válunk olyan dolgokra, amiket korábban nem tudtunk megtenni, amely minden akadályt el tud hárítani és amely híd minden zavaros zuhatag felett, minden mély szakadék felett. A szerelem a megoldás, a kulcs, amely elég erős ahhoz, hogy a káoszban álló világon FELÜL EMELKEDJÜNK. EGYÜTT. EGYSÉGBEN.

Eszter
2017. július 11.

elérhetőség és időpontfoglalás:
esztermagegyseg@gmail.com
sms 0670 77 22 134
Tudatosság- Teremtés- Jelen-valóság tanácsadás
Párkapcsolat-Társ-Egység tanácsadás és meditációk
IKERLÁNG/EGYLÉLEK TANÁCSADÁS - merre tovább? Illúzió, vagy valóság?
Személyiség- tudatosság, terápiák és foglalkozások
Mag Mágia - tiszta Földanya-szíriuszi energia lelki--szellemi tisztaság és védelem kialakítása, negatív energiák és entitások eltávolítása, Mag Piramis - védelem, teremtés, erő
oktatás, személyiségfejlesztés, teremtő foglalkozások

ÁDÁM ÉS ÉVA KÓD Fal férfi és nő között - EGYSÉG KÓD - legyen a kétségből egység

Ádám és Éva kód
Fal férfiak és nők között

A társadalom haldoklik. Ebben a formájában már nem tud tovább működni. A kapcsolatok egy része diszfunkcionális. Sokan az ürességet akarják a semmivel mint tartalom betölteni, mindezt kirakatozva magukat meggyőzni arról, hogy ez a valóság.
Megint mások várnak. Arra, hogy a saját szintjükön egy megfelelő társat találjanak.
Túl nagyok az elvárások.
Mindkét oldalon.
Akik csupán a fizikai síkon mozognak, az anyagiakat helyezik előtérbe és az mentén akarnak kapcsolódni. Közös kassza, közös kocsi, közös vállalkozás, közös ház.
Akik a spirituális síkon mozognak, azok a lelkitárs köré kapcsolnak mindent és annak rendelnek alá. Ők a fizikai síkot utasítják el és csak azt nem élik meg. Akik a 3D-ben mozognak, azok a spiritualitást utasítják el és a két másik valóságot, az asztrál- és mentálsíkot nem élik meg, azaz a párjukkal csak fizikailag, lelkileg és szellemileg nem tudnak kapcsolódni. Akik a nagy Ő-t lelkitársként keresik, ők pedig csak szellemileg és lelkileg tudnak kapcsolódni a társhoz, fizikailag nem.
Ez egy hatalmas, szembekiáltó és rengeteg fájdalmat okozó különbség.
Ezt kellene eggyékovácsolni. Mindhárom síkot EGYbe. Egységbe.
Már a fogantatás pillanatától az egységet keressük, hiszen a szüleink között akkor, amikor mi fogantunk, éppen - akár csak egy pillanatra is - egység volt.
Majd az anyaméhben ugyanígy éreztük az egységet az édesanyánkkal, és amikor megszülettünk, az egységet kerestük. Évek telnek el, mire egy kisgyermek ráébred, NEM EGY MINDENNEL ÉS NEM EGY A SZÜLEIVEL.
Amikor az egység megbomlik, jön a kétség.
Mindenhonnan pótolni akarja azt.
Keresi az egységet Földanyával, amikor a kertben játszik.
Keresi az egységet az állatokkal, amikor velük van.
Velük meg is találja… de az emberekkel már nem. A szülők pedig éppen az ellenkezőjét nyújtják mint rossz minta, semmint az egységet.
Sokkal inkább a kétséget.
Innentől indul úgy igazán a kétség. Amikor a gyermek ráébred, a világ tele van kétségekkel. Amikor először megérzi azt, hogy semmi nem biztos, senki nem tartja be a szavát körülötte, nem figyelnek rá, nem hallgatják meg. Nem adják azt a szeretetet, amit ő ad. Mire tizenéves lesz, már felveszi azt a dacos viselkedést - mindannyian így jártunk - amely a jelenlegi világgal szembemegy. “Lázadó korszakát éli.” mondják sokan. Igen. Lázad a jelenlegi világgal, a rendszerrel,  mindennel szemben, mert csak kétségek veszik körül.
A szerelemben, a párkapcsolatban is az egységet keresi.
Az első csók, az első szeretkezés. Amelyek után jönnek a kétségek.
Mindezt a tengernyi kétséget duzzassza végül akkorára, hogy a végén nem marad más, CSAK A KÉTSÉG.
A két-séggel, azzal, hogy két-s-ég van a világban, azaz a fizikai sík nem egyezik azzal, amit odafent megálmodott, nem tud mit kezdeni.
Ebből lesz az a számtalan félelem, fájdalom, bizalmatlanság és csalódás, mely elrontott kapcsolatok egész során át vezet minket, míg fel nem fedezzük: van valaki, aki jobban összerezeg velünk, mint mások.
Valaki, aki nem csak kétséget ad, hanem egységet is.
Azonban fut az Ádám-Éva kód. Az ősi hamis kód, mely a világot és a mi életünket ilyen magas rezgésen a pusztulás felé vinné, ha hagynánk. De mi küzdünk, mert ÚJRA EGYSÉGET AKARUNK.

ÁDÁM KÓD:
  • A férfiaknak leuralni, irányítani kell a nőket.
  • A férfinak erősnek kell lennie.
  • A férfi gyengesége, ha ő kevesebbet keres, mint a nő.
  • A férfinek kell MINDENT megteremtenie, ami a nő körül fizikai síkon van, és a nő dolga ezekért cserébe őt szolgálni.
  • A férfinak a vállán az egész felelősség a családért, az anyagi síkért.
  • A férfi nem lehet gyenge, nem lehet kiszolgáltatott és a problémáit egyedül kell megoldania, hiszen a nő gyenge.
  • A nőnek a konyhában a helye, és a gyerekeket kell nevelnie, saját tudást nem szerezhet, karriert nem építhet.
  • A nő a férfi alárendeltje, és mindent köteles feltétel és elvárások nélkül elfogadni.
  • A férfi más nők után nézhet, míg a nő hűséges kell legyen. /A férfi, ha sok nője van, macho, a nő, ha sok pasija van, ribanc/

ÉVA-KÓD
  • A nő mindent elfogad, csak hogy a férfit megtarthassa.
  • Bármire képes, hogy el ne veszítse, gyereket szülni, eltartani a férfit. /hiszen a mai világ fel van borulva, a nők már nem tudnak a férfiakra támaszkodni/
  • A nő inkább hallgat, és engedi, hogy a személyiségét átformálják, irányítsák.
  • A nő egyedül viszi a hátán a MINDENT, karriert épít, gyerekeket nevel, és közben arra vár, hogy a Társ megérkezzen, akinek azonnal alá is rendeli magát, mondván, a férfi ŐT CSAK ÍGY FOGADJA EL.
  • A nő mindig megbocsát, a férfi soha, a nő feltétel nélkül ad, a férfi mindenhez feltételeket köt.
  • A nő érzésekkel old meg mindent, a férfi ésszel, ebből hatalmas különbség és konfliktusok egész sora jön elő.

Ez az egész nem kapcsolódás. Ebből csak fájdalom lesz, szakítás, eltávolodás és az Ádám-Éva kód tudat alatt fut, mégpedig abból az ősi megállapításból, hogy Éva a hibás, Ő EVETT ELŐSZÖR A TUDÁS FÁJÁNAK GYÜMÖLCSÉBŐL. /magyar világfa, égig érő fa szimbóluma!!!/. A kígyó a szabadság és a tudatosság maga, mely egy kifacsart teremtéstörténettel az emberiség fejébe örökre beleültette az Ádám-Éva kódot egy olyan istenfogalommal együtt, mely nem a világ fejlődését szolgálja, inkább saját magát.

A valódi, egyenrangú párkapcsolat nem erről szól.

Lilith-kód. /Balora-Isis-Istar kód/
  • A nő és a férfi egyenrangú társak.
  • Mindenben közösen hoznak döntéseket.
  • Az életüket egymást kiegészítve, egységben megosszák.
  • A nő nem alárendeltje a férfinak.
  • A férfi NEM IRÁNYÍT, HANEM VEZET, kézenfogva a nőt előre azokban amikben ő erősebb, fordítva a nő is vezeti a férfit kézenfogva azokban amikben ő erősebb.
  • Ez nem egy verseny, a férfinek nem gyengesége, ha kevesebbet keres, vagy nem mindenben jár élen a nő előtt. NEM ELŐTTE KELL JÁRNIA UGYENIS, HANEM MELLETTE.
  • A férfi nem gyenge, ha sebezhető és a nő látja a lelkét.
  • Egymást gyógyítják, tanítják és ezt másoknak is átadják.
  • Mindketten tudnak bocsánatot kérni, tiszteletben tartják egymást és nem alázzák meg egymást soha, semmivel.
  • A férfi nem más nőket részesít előnyben, hanem számára a Társ a Nő, a nő úgyszintén, az egység része az egész világ, ha nyitott kapcsolatban élnek, akkor mindent közös megyegyezéssel tesznek. /ilyenről is tudok, és jól működik/

A Lilith kód a folytatás.
Megnyíltak azok a kapuk, melyek mentén Ízisz és Ozirisz, azaz Balora és Baál, Napisten és Napistennő, Fényisten és Fényisennő lejöttek a földre. Át kell vennünk a Lilith-kódot és át kell adnunk a megtört, magukat kevésnek érző, kisebbségi komplexusokkal küzdő férfikaknak. Fel kell őket emelnünk, ők is emelnek minket, de valahogy mindig alul maradnak, és elvesznek önmaguk kétségeiben.
Ha te nő vagy, és már tudod mi az egység, mutasd meg a társadnak is. Meg fogja érezni és meg fogja tanulni, hogy az egység nem félelmetes és nem kivitelezhetetlen, mindazok a dolgok, amik köré ő számtalan félelmet, felesleges kört épít, valójában nem léteznek, csupán megadnia kell magát úgy, ahogyan a nő teszi felé.
Akkor jön létre az, amire a világ már ezer és ezer év óta vár.
AZ EGYSÉG-KÓD. AZ EGYSÉG MINTÁJA A FIZIKAI SÍKON.
Egészséges, harmonikus párkapcsolatok.
Ősi egyensúly, melyben mindenkinek megvan a maga helye.

Eszter
2017. július 10.

időpontfoglalás: esztermagegyseg@gmail.com
sms: 0670 77 22 134

A FÖLD ÉS A SZÍRIUSZ ŐSI SZÖVETSÉGE A GLOBÁLIS EGYENSÚLYÉRT

A Föld és a Szíriusz ősi szövetsége a globális egyensúlyért Meg fog mutatkozni a kapcsolatodban és a kapcsolódásodban Mag Piramis terem...