2017. március 4., szombat

Minden magyar mágus.
Mindegyikünkben ott van az erő.
A mágia teremtés is egyben.
Olyan erőt hoz elő belőled, mellyel az életedet a kezedben tudod tartani. A Fény Mágusai azonban többek mágusoknál.
A mágus alapvetően teremtő-közvetitő ég és föld között, aki uralja a négy elemet, és ő maga az ötödik elem.
A Fény Mágusai az Őserőt képviselik, mellyel felszabaditják azt az ősi tudást, a mely még nem bukkant a felszinre, védelmet adnak és segitséget nyújtanak, gyógyitanak és tanitanak
Ki-ki saját küldetése útjára emelheti be azt, ami az ő feladata a magyarság felemelésében.
A Fény Mágusai a Napot, a Sziriuszt, a Holdat és Földanyát, illetve ezek erejét hivják be a MAG Piramisba, melyben a Fényhozó középen állva megad minden segitséget ehhez.
Információt
Védelmet
Erőt
Fényt
A Fény Mágusai emelik a magyarságot a MAG Piramisban és azon kivül is. Képviselik azt, amit most elinditottunk, mely visszaemeli a magyarságot a régi helyére.
Nekem megtiszteltetés, hogy a Fényhozó arra kért, képezzem ki a mágusait.
A Fényhozó legerősebb enegiája a tűz-elem, de a másik hárommal is fogunk dolgozni.
Légy elkötelezett.
Légy felelősségteljes.
Légy igazságos.
Légy benne a fényben.
A Fénymágus képzés olyan amit nem én irányítok.
A beavatást sem, és azt sem, hogy benned a képességek milyen ütemben ébrednek.
Az első alkalommal felmérjük, hogy milyen képességeid és tudásod van most, kapcsolódunk az ősmagyar énedhez, elindítunk egy belső mag-ébredési folyamatot, majd megérzed az Erőt és azt, hogy mennyi mindenre képes vagy.
Hogy mennyi alkalomra van szükség, az tőled is függ.
Energia behívása - Médiumi képességek erősítése
önvédelem asztrálisan és mentálisan
energiaforrások egyesítése
a négy elem uralása
az erő fókuszálása és irányítása
az erőd feletti kontroll
folyamatos öntisztítás
folyamatos öngyóítás
MAG Piramis használata
Teremtő erő használata
MAG Mágia és szíriuszi energiák használata
A Fényhozóval való meditáció, kommunikáció
Beavatások
A Fénymágus képzéseken a következő folyamat történik:
1. foglalkozás:
Felmérjük, merre tartasz, hol jársz most és milyen képességek vannak most benned kibontakozva. Előhívjuk a belső fókuszt, behelyezzük a szívcsakrába, majd teremtünk, a Mag Piramisba lépünk, és megérkezik az ÜZENET ARRÓL, HOGY KI VAGY TE, HONNAN JÖTTÉL ÉS MI A FELADATOD, AZ ELHÍVÁSOD. Megtörténik az ELSŐ FELAVATÁS. Arany lepel, arany fény :)
2. foglalkozás:
Aktiváljuk az ELSŐ KULCSOT, ami a MINDEN-EGY része, és az első lépést megteszed egy egyéni és globális szinten is ható MEGOLDÁSSAL, ami hat rád és az emberiséget is érinti. Ezzel megkapod az erődet és felméred az értékedet, megérzed, mekkora erőt birtokolsz. A fényt áramoltatod a Mag Piramisban és megérzed az erődet és a képességeidet.
3. foglalkozás:
Életre kel benned az, aki vagy. Az a fényistennő, fényisten. Teljes valójában megmutatkozik és szétáramolva benned, végre a kezedbe veheted az életed irányítását. Megtanulsz SAJÁT ERŐBŐL TEREMTENI, AMI JÓVAL TÖBB, MINT A VONZÁS TÖRVÉNYE. Az életed ekkor már sokat változott. Második Felavatás. Általában szíriuszi vagy lemúriai. Vannak felavatások, melyek a Szíriuszon történnek.
4. foglalkozás:
Harmadik felavatás. Önállóan oldasz meg dolgokat a magad életében, én már csak instrukciókat adok, a fény mágiáját használva megoldod azt, amit eddig akár évtizedeken át nem tudtál. Számomra fantasztikus látni, hogyan tudtok bánni a fénnyel és az erővel, mely megadatott és most elő lett hívva :) Másokon is segítünk ilyenkor, és most már képes vagy önálló fénymunkára és akár védelemre is.
jelentkezés: szabadulas777@gmail.com
skyon vagy személyesen is megoldható
Eszter
elérhetőségem: szabadulas777@gmail.com
spirituális forradalom blogom: http://spiritualisforradalom.blogspot.hu/


A FÖLD ÉS A SZÍRIUSZ ŐSI SZÖVETSÉGE A GLOBÁLIS EGYENSÚLYÉRT

A Föld és a Szíriusz ősi szövetsége a globális egyensúlyért Meg fog mutatkozni a kapcsolatodban és a kapcsolódásodban Mag Piramis terem...