2017. február 13., hétfő

A fekete mágiáról most

Január 13-ától kivették az emberiség kezéből a fekete mágiát, mivel mint mindent, ezt is fegyverként, egymás elpusztítására használták fel. A mágia mint olyan, kétélű fegyver és mostantól CSAKIS AZOK KAPJÁK HOZZÁ AZ ERŐT, AKIK TISZTA CÉLOKKAL, MAGUK ÉS MÁSOK EMELÉSÉVEL HASZNÁLJÁK. 
A fekete mágiázók továbbra is dolgoznak, gyertyázgatnak, azonban arra számítsanak, hogy amit kiküldtek, beteg, negatív, rosszindulatú gondolatokkal, azt három négy napon belül ők kapják vissza. 
A Fény visszadobja a sötétséget oda, ahol született. 

Az a fekete energia, ami nem is igazán mondható fekete mágiának - erről a reggeli megosztásomban írtam, mellyel kapcsolatban információt kérhettek tőlem emaiben -, nem emberektől jön. A Sátánnak nevezett antianyag megtestesülés, mely az Univerzum egységét megbontotta, és oda áramlik, és pusztít, ahol van élet, mivel nem tud teremteni saját mag hiányában, tehát "Sátán és démonai" amelyek az antianyag lélek nélküli szülöttei, a fizikai síkon is támadják a Földet, mivel a Fény Galaktikus Föderáció négy fajjal egyezséget kötve egységbe állt. Az anunaki faj, a hüllők ugyanúgy meg lettek tévesztve, több ezer éve, ahogyan mi. 
Ezért ők az egységbehívással hangolódnak át, és a teremtőjük a miénkkel szövetségre lépett. 
MIVEL A NÉGY FAJ: ANUNAKI-SZÍRIUSZI-ANTARESI-ANDROMÉDAI KÉPVISELI A FÉNYT A MI TEREMTŐNKKEL /NAPISTEN, MINT FORRÁSENERGIA ÉS ARCHETÍPUS/ EGYBEN AZ ÖVÉIKKEL, EZ HATALMAS EGYSÉG-ERŐT ALKOT, AMELY ELLEN TÁMAD AZ ANTIANYAG.
A démonoknak három alfaja van:
- árnyak, kúszó indák, gyökerek, kígyók: értelem és tudat nélküli lenyomatok, melyek bekúsznak a csakrákba és módosítják azokat. 
- elementáris lények - szándékos céllal teremtett, programozott entitások, melyek saját tudat hiányában tovább viszik teremtőjük tudatát, azonban a veszélyes az, ha aki teremtette, nem hívja vissza őket, ha a feladatot elvégezték
- árnynélküliek - ők a legveszélyesebbek. Őket látjátok a Démonok között-ben, a Kör-ben, az Ördögűzőben és a többiben. A Földön csakis gazdatestben élhetnek meg, mivel bennük önálló élet nincs, ezért valahonnan életet kell szerezniük. A gazdatestből táplálkoznak addig, amíg el nem pusztítják. Egy gazdatestben többen is lehetnek, sőt általában elég sokan vannak. 
Az árnynélküliek támadása a legerősebb, azonban
VAN VÉDELMED MINDADDIG, AMÍG POZITÍV GONDOLATAID ÉS ÉRZÉSEID VANNAK. HA NEGATÍVBA VÁLTASZ, A VÉDELMED GYENGÜL, HA GONOSZ GONDOLATAID JÖNNEK, AKKOR A MAG PIRAMIS IS KIVET MAGÁBÓL ÉS A VÉDELMED TELJESEN MEGSZŰNIK MINDADDIG, AMÍG NEM VÁLTASZ VISSZA. OTT ÚJJÁÉPÜL A VÉDELMED. 

A bolygón folyamatos a TELEPATIKUS NEGATÍV BESUGÁRZÁS AZ EMBERI ELMÉKBE. Erre mondják, hogy " A Sátán hangja". Igen. Folyamatosan érkeznek a létezés hálójába olyan negatív, ok nélküli gondolatok, amelyek gonoszságot, hamisságot csalogatnak elő belőled, aktiválva az egódat. Akik drogot használnak, folyamatosan fogják ezeket a jeleket, és magukba hívják az árnynélkülieket. 

E




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

itt tudod velem felvenni a kapcsolatot:
szabadulas777@gmail.com

A FÖLD ÉS A SZÍRIUSZ ŐSI SZÖVETSÉGE A GLOBÁLIS EGYENSÚLYÉRT

A Föld és a Szíriusz ősi szövetsége a globális egyensúlyért Meg fog mutatkozni a kapcsolatodban és a kapcsolódásodban Mag Piramis terem...