2017. február 20., hétfő

Rendhagyó Közlemény :)

Egy nagy változás van az életemben. Egyelőre csak annyit szeretnék elárulni, hogy nem vagyok már egyedül :)
A sok lélekmunka, tanulási folyamat, fájdalmas tükrök, fejlődési fázisok, könnyek, az út az Aranylépcsőn az Aranykapuhoz nem volt hiábavaló.
Az a bizonyos kapu valóban kitárult. 
Ahogy lenni szokott, minden a végén derült ki. Az egész út visszatekintve is most tisztult le előttem, a mi-miért-volt is, és mindaz, amit kaptam és amit veszitettem útközben, értelmet nyert.
A változás akkor jött, amikor minden illúziót letettem, főleg az ikerlángosdit, napokra a facebookról való kilépés után, fél évnyi személyiségfejlődés után, összekötve az igazság arcával, Baállal, aki szinte megmutatta, merre keressem a boldogságot, méghozzá úgy, hogy útvezető tükröket tartott nekem. A fény tényleg megvilágitja mindazt, ami igaz.

Ezúton SZERETNÉK KÖSZÖNETET MONDANI NEKTEK A SOK BÁTORITÁSÉRT, AHOGYAN UGYANÚGY FOGTÁTOK A KEZEMET, AHOGYAN ÉN A TIÉTEKET, ÉS HOGY NEM HAGYTATOK EL, KÖVETTETEK HÁROM KÖLTÖZÉSSEL ÉS MOST A FACEBOOK UTÁN IS. BIZTATTATOK, SZERETETET, ELISMERÉST, HÁLÁT ADTATOK NEKEM AKKOR, AMIKOR A LEGNEHEZEBB VOLT, ÉS SOHA NEM VONTATOK KÉTSÉGBE, MÉG AKKOR SEM, AMIKOR A FIZIKAI SIK AZT MUTATTA, BIZONY ROSSZ IRÁNYBA INDULTAM EL.... ÉS AKKOR SEM, AMIKOR BEISMERTEM NÉHÁNY TÉVEDÉSEMET. MELLETTEM ÁLLTATOK A LEGSÖTÉTEBB ÓRÁKBAN IS, ÉS NEM CSAK A BARÁTOK, HANEM A HOZZÁM JÁRÓK IS, ÉS A GYERMEKEIM IS. 

KÖSZÖNÖM NEKTEK

Köszönöm

Szer-elembe hivás - egységbe -hivás.

Eszter 

EGYség

Megtanulod legyőzni a távolságot,
a hiányt, a félelmet és a haragot.
Megtanulod elengedni a büszkeséget,
nem követelni a választ.
Megtanulod elengedni az intrikát
és a befolyást a füled mellett.
Megtanulod áthidalni a mélységet
és méltósággal viselni a magasságot.

Legyőzöd a fájdalmat, tűröd az időt.
Legyőzöd a kétséget, visszaveszed a hitet.
Legyőzöd az irigységet, az önzést.
Legyőzöd önmagad, mélységes nyugalomba
ringatva a lelked, és tűrsz még egy kicsit.

Emelkedsz egyre feljebb, a sötéből a fénybe,
nap mint nap csak egy pici győzelmet aratva.
Tanulva, hogyan kell igaznak lenni,
hogyan kell szeretni, hogyan kell élni. 
Tanulva a másikat, aki a te fél-elmed.

Elengedsz és kimondasz, zokogsz és 
elfogadsz. Megtanulod szeretni magadat,
és magadban őt. Nem vársz el, nem kérsz,
nem akarsz, nem rohansz előre.
Stabil vára vagy a szerelemnek és az időnek.

Amikor már nem várod, nem hiszed,
amikor már minden szakadt rongyát ledobta
a lelked, 
amikor már tudod, hogy nélküle is egész vagy,
amikor már hiszed, hogy EGY vagy,
akkor lép ki az óceán a medréből, 
akkor remeg meg a föld,
akkor suhan végig a szél,
akkor perzsel meg a tűz.

Van helye, van ideje, van oka.
Van otthona a lelkedben a lelkének.
Ő akkor adja a kezét a kezedbe,
mert megtanultad őt és ő megtanult téged.
Legyőzted őt és ő legyőzött téged.
Emelkedtél és ő emelkedett veled,
elengedted és ő könnyen tudott feléd szállni.

Kimondtad és ő értette.
Egész lett és egész lettél úgy is.Most jött el az idő,
itt a hely. A hit hidatla át az időt és
a teret.
Most van itt az a perc, amit vártál és
én vártam. 
Legyen a KÉTségből EGYség.
Legyen úgy, ahogy megírtuk MAGunknak.

Eszter





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

itt tudod velem felvenni a kapcsolatot:
szabadulas777@gmail.com

A FÖLD ÉS A SZÍRIUSZ ŐSI SZÖVETSÉGE A GLOBÁLIS EGYENSÚLYÉRT

A Föld és a Szíriusz ősi szövetsége a globális egyensúlyért Meg fog mutatkozni a kapcsolatodban és a kapcsolódásodban Mag Piramis terem...